Település története :
Nagyacsád Pápától 8 km-re északnyugatra fekszik a Bakonyér patak mellett. A Tapolca patak is keresztül folyt rajta, malmokat hajtott és télen sem fagyott be. Vize a karsztvízszintsüllyedés miatt apadt ki.
1332-ben Achad, 1648-ban Nemes Acsad, 1661-ben Nagy Acsad, 1751-ben Nagy Atsad néven említik az oklevelek.
A XI. században gyakori személynév volt az Acsa. Ebből eredhet a község neve. 1488-ban öt egytelkes nemesi család birtokolta. Nevében már 1648-ban megtalálható volt „nemes” jelzője. A XVI. Századtól települtek be jobbágyok, majd a XVIII. Században még nagyobb számban jelennek meg. Bérmunkából vagy bérelt földek műveléséből éltek. 1647-ben az acsádi nemesek a szomszéd községgekkel együtt panaszt nyújtottak be a fosztogató végváriak miatt. Lakóinak száma 1785-ben 461 fő, ebből 141 fő neme, 5 polgár, 37 zsellér, 17 egyéb, 1 pap, 3 polgár örököse, 49 fiúgyermeke, 208 nő. Lakói mezőgazdasággal foglalkoztak, háromnyomású műveléssel, ami átlagos volt Veszprém megyében a XVIII. Században. Malomipara híres volt a környéken, jobb lisztet őröltek, mint Pápán. A földesúr ezért úriszék elé állította a pápai molnárokat és utasította őket, hogy javítsanak lisztük minőségén. Magyar faluként tartották számon református lakossággal. 1771-ben református iskolát alapítottak. A II. világháború alatt 17 ház égett le. 1945-ben 600 holdat osztottak szét az uradalmi földekből. A termelőszövetkezet 1962-ben jött létre a mezőlaki és a nemesgörzsönyivel egyesülve, ami 2009-ben megszünt.
Földje közepes termékenységű. Főleg búzát, kukoricát és cukorrépát termeltek.
1990-ben lett önálló önkormányzatú község. Lakosainak nagy része Pápán dolgozik. Óvodát a Négyszögletű-Kerekerdő Önkormányzati Óvodafenntartó Társulás tagóvodájaként működtet. Az általános iskolások Pápára és Nemesgörzsönybe járnak.
A 2011-es népszámlálási adatok alapján a község lakosságszáma 637 fő volt, ebből 307 férfi és 330 nő. A lakosság vallás szerinti megoszlása: 179 fő katolikus, 133 fő evangélikus és 124 református felekezetű.
A 2013. január 1-i népességstatisztikai adatok alapján Nagyacsád község lakosság száma 662 fő.