"Mert nekünk ott van az otthonunk,
Ahol gyermekként játszottunk.
Apánk az ajtóban állt, anyánk étellel várt,
Ahol ébren is álmodtunk.

Ahol a harangok hangja szállt,
Ahol nagyapánk háza állt.
Ahol szó volt a szó, hol a rossz is túl jó,
Ez az egy út, mi járható!"

 

Ismerős Arcok - Haza

 

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Kedves Látogatót Nagyacsád honlapján!

Öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy felkereste községünk oldalát.

Őszintén remélem, hogy a közreadott információk a településünk iránt érdeklődőket segíti, hogy felfedezzék falunkat, s kedvet ad ahhoz, hogy személyesen is ellátogassanak hozzánk.

Szándékunk szerint  a honlapra látogató segítséget kap abban, hogy jobban megismerje az itt élő emberek mindennapjait, a település történetét, kulturális életét, földrajzi elhelyezkedésének köszönhető kedvező adottságait, mindazokat az értékeket, amelyekre mi, nagyacsádiak büszkék vagyunk.

Bízom benne, hogy a településünkön  élők könnyedén és gyorsan hozzájutnak közérdekű információkhoz és betekintést kaphatnak az önkormányzat életébe, munkájába. A honlappal szeretnénk elérni, hogy egyszerűbbé váljon az információhoz való hozzájutás minden lakos számára.

Remélem felkeltettem az érdeklődését községünk iránt! Kívánom, hogy utcáinkon barangolva vagy rendezvényeinken való részvételével személyesen is tapasztalja meg a nagyacsádiak vendégszeretetét, bensőséges, családias hangulatát!

Jó böngészést, a honlap használatához sok sikert és örömöt kívánok minden kedves érdeklődőnek!

Üdvözlettel:

 

 

Szalóky Nándor

polgármester

 

 

 

Karácsony 2018.

széch2020

112

 

 

Informatikai Partnerünk és a
honlapot szerkesztette az

Látogatói statisztika

2611931
Mai napon:
Tegnap:
Ezen a héten:
Előző héten:
Ebben a hónapban:
Előző hónapban:
438
1300
4126
2491887
35524
33356

Az Ön IP címe: 44.200.95.157
2024-03-29 07:49
JSN Artista is designed by JoomlaShine.com